Az 1800-as évek végén a szegényebb dolgozók érzelmi problémája a kizsákmányolás és az elnyomás érzése volt. Sokan úgy érezték, hogy az ipari rendszer kihasználja őket, ami dühhöz és frusztrációhoz vezetett. Gyakran kénytelenek voltak hosszú órákon át nem biztonságos körülmények között dolgozni, és nem sok beleszólásuk volt munkakörülményeikbe vagy fizetésükbe. Ez a tehetetlenség és a kilátástalanság érzéséhez vezetett, ami érzelmileg nagyon kimerítő lehet. Ezenkívül a társadalmi mobilitás és az előrelépési lehetőségek hiánya megnehezítette a szegényebb munkavállalók helyzetének javítását, ami kétségbeesés érzéséhez vezethet.
