Egészség és a Betegség
1. Nedves és hideg környezet :Az első világháború alatt az árkok gyakran vizesek és sárosak voltak, ideális környezetet teremtve a lövészárok fejlődéséhez. A katonák kénytelenek voltak hosszabb ideig vízzel teli lövészárkokban állni vagy vonulni úgy, hogy lábukat folyamatosan nedvesség éri.
2. Gyenge lábbelik :A katonák által hordott csizma nem volt vízálló, és gyakran átázott a víz. A hideg hőmérséklettel kombinálva ez a lábak hosszan tartó lehűléséhez és macerálásához (lágyulásához) vezetett.
3. A higiénia hiánya :Az alapvető higiéniát nehéz volt fenntartani a lövészárok-hadviselés egészségtelen körülményei között. A katonák gyakran nem tudták lecserélni nedves zoknijukat és csizmáikat, ami hosszabb ideig tartó nedvességnek és baktériumoknak való kitettséghez vezetett.
4. Tömörítés és szűkítés :A szoros csizma és a lábpakolás korlátozza a vérkeringést, súlyosbítva a hideg és a nedvesség hatását. A lábak megduzzadtak és torlódásokká váltak, ami tovább rontotta a keringést és növelte a lábfejlődés kockázatát.
5. Szegényes táplálkozás :A katonák gyakran tapasztaltak táplálkozási hiányosságokat a hiány és a korlátozott élelmiszerellátás miatt. Bizonyos esszenciális vitaminok hiánya, mint például a C-vitamin, gyengül a sebgyógyulás, és megnövekszik a fertőzésekre való hajlam.
6. Mobilitás :A lövészárokháború gyakran hosszú tétlenséggel járt, különösen a lövészárok patthelyzetében. A nedves körülmények között történő hosszan tartó állás vagy ülés megakadályozta a lábak kiszáradását, így sebezhetőbbé váltak az árok lábbal szemben.
Ezeknek a tényezőknek a kombinációja jelentős lövészárkot okozó eseteket eredményezett a katonák körében az I. világháború alatt. Az állapot súlyos fájdalmat, hólyagosodást, szövetkárosodást és akár üszkösödést is okozhat, ha nem kezelik. Az ároktalp nemcsak a katonák mozgásképességét befolyásolta, hanem hosszú távú egészségügyi szövődményekhez, súlyos esetekben akár amputációhoz is vezetett.