A pangásos szívelégtelenség évszázadok óta ismert. A betegségről szóló legkorábbi feljegyzések az ókori Egyiptomból és Görögországból származnak, ahol krónikus betegségként írták le, amelyet a lábak duzzanata és légszomj jellemez. A 16. században Girolamo Cardano olasz orvos részletes leírást adott a pangásos szívelégtelenség tüneteiről és kezeléséről. A "pangásos szívelégtelenség" kifejezést először Richard Quain brit orvos használta 1852-ben.
