A vérontás gyakorlata az ókori Görögországba és Egyiptomba nyúlik vissza, és a 19. századig széles körben gyakorolták Európában. Gyakran használták különféle állapotok kezelésére, beleértve a fejfájást, lázat és még mentális betegségeket is. Egyes esetekben a vérvételt még megelőző intézkedésként is alkalmazták az egészség megőrzése és a betegségek megelőzésére.
Számos különböző módszert alkalmaztak a vérontásnál, ideértve a veneszekciót, a piócázást és a köpölyözést. A veneszekció volt a legelterjedtebb módszer, amelynek során a karban vagy a lábban egy vénát vágtak le, és hagyták kifolyni a vért. A piócákat vérvételre is használták, és a bőrre kenték, és hagyták vért szívni, amíg jól nem teltek. A köpölyözés során felmelegített csészéket helyeztek a bőrre, ami vákuumot hozott létre, amely vért vont a felszínre.
Míg a vérontás egykor általános gyakorlat volt, ma már hatástalannak és károsnak tartják. Valójában a vérontás ronthat bizonyos egészségügyi állapotokat, és súlyos szövődményekhez vezethet, például vérszegénységhez, fertőzéshez és akár halálhoz is. Ma már csak nagyon ritka esetekben alkalmazzák a vérvételt, például ha túl sok vas van az ember vérében.