Az okok, amelyek miatt az öngyilkosságot nem mindig tekintik önzőnek:
Mentális egészségügyi kihívások:Az öngyilkosság gyakran olyan mentális egészségi állapotokhoz kapcsolódik, mint a depresszió, a szorongás és a bipoláris zavar. Ezek az egyének intenzív érzelmi fájdalmat tapasztalhatnak, és az öngyilkosságot a szenvedésük elől való menekülés módjaként fogják fel. Cselekedeteiket nem az önzés, hanem az átélt szenvedés vezérli.
Reményvesztés:Az öngyilkosságon gondolkodó emberek gyakran túlterheltnek és reménytelennek érzik magukat. Lehet, hogy elvesztették a hitüket abban, hogy képesek javítani helyzetükön, vagy látnak bármilyen pozitív alternatívát. Az ilyen kétségbeesett állapotokban az egyének az öngyilkosságot tekinthetik fájdalmaik megszüntetésének egyetlen módjaként.
Önvád és szégyen:Az öngyilkosságot fontolgató egyének önhibáztatást és szégyent is tapasztalhatnak. Úgy érezhetik, hogy terhet jelentenek mások számára, vagy valamilyen módon kudarcot vallottak. Ez a belső szenvedés hozzájárulhat ahhoz, hogy az öngyilkosságot úgy tekintsék, mint önmagukat és szeretteiket a vélt terhek alól.
Támogatás és erőforrások hiánya:A megfelelő mentális egészségügyi támogatás és erőforrások hiánya felerősítheti az elszigeteltség és a kétségbeesés érzését, amelyet az öngyilkosságot fontolgató egyének tapasztalhatnak. Ha nem érzik úgy, hogy megértik, nem támogatják, vagy nem férnek hozzá hatékony kezelési lehetőségekhez, úgy érezhetik, nincs más választásuk.
Fontos, hogy az öngyilkosságról szóló megbeszéléseket empátiával és megértéssel közelítsük meg, felismerve a mentális egészségügyi kihívások összetettségét és az egyén lelkiállapotát. Ahelyett, hogy az öngyilkosságot önzőnek minősítenék, a társadalomnak a jobb mentális egészség támogatására, a közvélemény tudatosságának javítására és az öngyilkossággal kapcsolatos megbélyegzés csökkentésére kellene összpontosítania, hogy segítsen a bajba jutott egyéneknek alternatív megoldásokat találni és visszanyerni a reményt.