Inspiráció (belégzés):
1. Membrán-összehúzódás: Belégzéskor a rekeszizom, a tüdő tövében található nagy izom összehúzódik és lefelé mozog. Ez növeli a mellüreg térfogatát, a mellkason belüli teret, amelyben a tüdő található.
2. Tüdőtágulás: Ahogy a rekeszizom leereszkedik, lefelé és kifelé húzza a tüdőt, aminek következtében azok kitágulnak. A tüdő tágulása a tüdőn belüli légnyomás csökkenését idézi elő a kinti légköri nyomáshoz képest.
3. Légáramlás a tüdőbe: A légnyomás különbsége a tüdő és a légkör között nyomásgradienst hoz létre. A környező környezet magasabb nyomású levegője az orron vagy a szájon keresztül a tüdőbe áramlik, majd le a légutakba (hörgők és hörgők). Ez a légáramlás addig folytatódik, amíg a tüdőben lévő nyomás kiegyenlítődik a légköri nyomással.
Lejárat (kilégzés):
1. A rekeszizom ellazítása: Kilégzéskor a rekeszizom ellazul és felfelé mozdul, csökkentve a mellüreg térfogatát.
2. A tüdő rugalmas visszarúgása: Ahogy a rekeszizom felemelkedik, a tüdő passzívan visszahúzódik az eredendő rugalmasságuk miatt. Ez a visszarúgás a mellkasfal rugalmas tulajdonságaival együtt hozzájárul a tüdő térfogatának csökkenéséhez.
3. Légáramlás a tüdőből: A tüdőtérfogat csökkenése megnöveli a légnyomást a tüdőben a légköri nyomáshoz képest. Ez a nyomásgradiens hatására a tüdőben lévő levegő a légutakon, az orron és a szájon keresztül áramlik ki. A légáramlás addig folytatódik, amíg a tüdőben lévő nyomás ki nem egyenlítődik a légköri nyomással.
Ez a belégzési és kilégzési ciklus a légnyomás folyamatos változásához vezet a tüdőben. Belégzés során a tüdőben csökken a légnyomás, így a levegő beáramlik, míg kilégzéskor a légnyomás nő, ami a levegő kilökődéséhez vezet.