Miasma elmélet :Ez egy széles körben elterjedt hiedelem volt a 18. században és a 19. század elején. A Miasma olyan ártalmas füstökre vagy gőzekre utalt, amelyekről azt hitték, hogy mocsarakból, mocsarakból és más nyirkos, bomló szerves anyagokból szállnak fel. Úgy gondolták, hogy ezek a miazmák betegségeket hordoznak, beleértve a sárgalázat is.
A fertőzés elmélete :Ez az elmélet azt sugallta, hogy a sárgaláz a fertőzött személlyel vagy ruházatával, ágyneműjével vagy egyéb tárgyaival való közvetlen érintkezés útján terjed. Ez az elképzelés a fertőzött egyének közeli kapcsolatai között felhalmozódott bizonyítékként nyert teret.
Éghajlat és földrajz :Egyes korai megfigyelők összefüggést észleltek a sárgaláz-járványok és bizonyos földrajzi helyek és éghajlati viszonyok, különösen a magas páratartalmú és meleg hőmérsékletű trópusi és szubtrópusi régiók között. Ez vezetett ahhoz az elképzeléshez, hogy az éghajlati és földrajzi tényezők jelentős szerepet játszanak a betegség előfordulásában és terjedésében.
Vízszennyezés :A 19. század elején egyes orvosok azt javasolták, hogy a sárgaláz szennyezett vízforrásokon, például kutakon vagy ciszternákon keresztül terjedhet. Ez a hipotézis azon megfigyeléseken alapult, hogy a betegség gyakran olyan területeken fordult elő, ahol rossz a higiénia és a vízszűrés.
Fontos megjegyezni, hogy ezekből a korai magyarázatokból hiányzott a sárgaláz valódi okának tudományos megértése. Csak a 19. század végén fedezték fel az Aedes aegypti szúnyognak mint a fertőzés elsődleges vektorának sajátos szerepét, ami forradalmasította a betegség megértését és megelőzését.