1. Célcella válasz: A hormonok az endokrin mirigyekből szabadulnak fel, és a véráramon keresztül haladnak, amíg el nem érik a célsejteket. Ezeknek a sejteknek specifikus receptorai vannak, amelyek a hormonhoz kötődnek, és sejtválaszok sorozatát váltják ki.
2. Stimulus a hormon szekrécióhoz: A hormonelválasztás kezdeti ingere különböző tényezőkből származhat, mint például a belső jelzések (pl. a testhőmérséklet változása) vagy a külső jelek (például a fénynek való kitettség). A hipotalamusz és az agyalapi mirigyek gyakran hormonális válaszokat indítanak el.
3. Hormonális válasz: Az ingerre válaszul az endokrin mirigy a hormont a véráramba bocsátja.
4. Célszöveti válasz: A hormon a célsejtek receptoraihoz kötődik, ami specifikus fiziológiai reakcióhoz vezet. Például az inzulin májsejtekhez való kötődése elősegíti a glükóz felvételét és tárolását.
5. Negatív visszacsatolási hurok: Ahogy a hormonkoncentráció a felszabadulása miatt növekszik, negatív visszacsatolást indít el az endokrin rendszerben.
6. Hormonfelszabadulás gátlása: A megnövekedett hormonszint a hipotalamuszra vagy az agyalapi mirigyre hat, ami viszont csökkenti vagy gátolja a hormon további szekrécióját. Ez hatékonyan lelassítja vagy leállítja a hormon felszabadulását a forrásból.
7. Vissza az alapértékhez: Amint a hormonszintek csökkennek és elérik a beállított értéket, a negatív visszacsatolási hurok megszűnik. A hipotalamusz és az agyalapi mirigy „érzi” az alacsonyabb hormonkoncentrációt, és újraindítja a hormontermelést.
8. Homeosztázis elérése: Amint a hormonszintek a kívánt tartományon belül visszaállnak a normális szintre, a homeosztázis megmarad. Ez a folyamat biztosítja, hogy a hormonszintek egy szűk tartományon belül ingadozzanak, megakadályozva a túl- vagy alulszekréciót, ami megzavarhatja a normál testi funkciókat.
Összességében a negatív visszacsatolás szabályozása önszabályozó mechanizmusként működik az endokrin rendszerben. A hormonszintek folyamatos monitorozásával és felszabadulásuk beállításával biztosítja, hogy a hormonkoncentráció az optimális tartományban maradjon az általános jóléthez elengedhetetlen stabil fiziológiai feltételek fenntartásához.