Két fő típusú ellenszert használnak idegmérgezés esetén:
Kolinerg antidotumok: Ezek az ellenszerek, például az atropin és pralidoxim (PAM), úgy működik, hogy blokkolja az idegrendszerben lévő muszkarin és nikotin kolinoreceptorokra kifejtett idegi ágensek hatását. Az atropin gátolja a muszkarin hatásokat, amelyek olyan tüneteket okozhatnak, mint bradycardia, hipotenzió és hörgőszűkület, míg a pralidoxim újraaktiválja az acetilkolin-észteráz enzimet, amelyet idegágensek gátolnak, lehetővé téve a neuromuszkuláris csomópontok normális működését.
Oximok: Az oximok, mint például a pralidoxim (2-PAM) és az obidoxim (toxogonin), az idegmérgezések ellenszereinek egy másik osztálya. Az oximok az acetilkolin-észteráz enzim újraaktiválásával fejtik ki hatásukat, amely az acetilkolin lebontásáért felelős, egy neurotranszmitter, amely létfontosságú az idegműködéshez. Az acetilkolin-észteráz újraaktiválásával az oximok segíthetnek helyreállítani a normál idegműködést, és visszafordíthatják az idegmérgezés tüneteit.
Az alkalmazott specifikus ellenszer vagy antidotumok kombinációja az érintett idegméreg típusától és a tünetek súlyosságától függ. Az ellenszerek korai felismerése és azonnali beadása kulcsfontosságú az idegmérgezés hatékony kezeléséhez és a hosszú távú szövődmények kockázatának minimalizálásához.
Az ellenszereken kívül egyéb támogató intézkedésekre is szükség lehet az idegmérgezés tüneteinek kezelésére, mint például:
- Oxigénterápia a légzés támogatására
- Intravénás folyadékok a vérnyomás és az elektrolit egyensúly fenntartása érdekében
- Antikonvulzív szerek a rohamok kezelésére
- A bőr és a ruházat fertőtlenítése a megmaradt idegkárosító anyagok eltávolítására