Kutató: Hermann von Helmholtz (1850)
Módszer:
1. Egy izmot (gastrocnemius) közvetlenül stimuláltunk, és megmértük az izom összehúzódásához szükséges időt.
2. Egy ideget (ülőideg) két különböző ponton, ismert távolsággal ingereltünk, és megmértük az izom összehúzódásához szükséges időt.
Eredmények:
Az izom összehúzódásához szükséges idő rövidebb volt, ha az ideget az izomhoz közelebb ingerelték, mint amikor távolabb ingerelték. Ez arra utalt, hogy az idegi impulzus sebessége véges, és nem azonnali.
Számítások:
Az idegi impulzus sebességét úgy számítottuk ki, hogy a két ingerlési pont távolságát elosztottuk az izom összehúzódásához szükséges idő különbségével.
```
Az idegi impulzus sebessége =Távolság a stimulációs pontok között / Időbeli különbség
```
Helmholtz kísérletében a két stimulációs pont közötti távolság 3 m volt, az időkülönbség pedig 0,002 s.
```
Az idegi impulzus sebessége =3 m / 0,002 s =1500 m/s
```
Ezért egy béka ülőidegében az idegimpulzus sebessége körülbelül 1500 m/s.
Következtetés:
Helmholtz kísérlete kimutatta, hogy az idegi impulzus sebessége véges és nem pillanatnyi. Ez a megállapítás fontos volt annak megértéséhez, hogy az idegrendszer hogyan kommunikál és dolgoz fel információkat.