Csökkentett felület a gázcseréhez: Az alveoláris falak pusztulása csökkenti a gázcserére rendelkezésre álló teljes felületet. Ez azt jelenti, hogy a tüdő levegőjéből kevesebb oxigén kerülhet a véráramba.
Megnövelt diffúziós távolság: Emfizéma esetén megnövekszik az a távolság, amelyet az oxigénnek meg kell tennie, hogy elérje az alveoláris falak kapillárisait. Ez megnehezíti az oxigén átdiffundálását az alveoláris-kapilláris membránon, és a véráramba jutását.
A rugalmas visszarúgás elvesztése: A tüdő rugalmas visszarúgását az alveoláris falakban található elasztin rostok biztosítják. Emfizéma esetén ezek a rostok elpusztulnak, ami a rugalmas visszarúgás elvesztéséhez vezet. Ez megnehezíti a tüdő kitágulását és visszahúzódását légzés közben.
Légcsapdás: Az alveoláris falak megsemmisülése és a rugalmas visszarúgás elvesztése a levegő beszorulásához vezet a tüdőben. Ez azt jelenti, hogy a belélegzett levegő egy része a tüdőben marad, és nem távozik ki a kilégzés során. Ez tovább csökkenti a véráramba felvehető oxigén mennyiségét.
A szellőzés és a perfúzió közötti eltérés: Az alveoláris falak pusztulása és a rugalmas visszarúgás elvesztése szintén a szellőzés és a perfúzió közötti eltéréshez vezet. Ez azt jelenti, hogy a tüdő bizonyos területei több levegőt kapnak, mint a véráramlás, míg más területek több vért kapnak, mint a levegő. Ez a gázcsere hatékonyságának csökkenését eredményezi.
Mindezek a tényezők hozzájárulnak a vér oxigénszintjének csökkenéséhez emfizémában. Ez számos tünethez vezethet, beleértve a légszomjat, a fáradtságot és a zavartságot. Súlyos esetekben az emfizéma végzetes lehet.