Mi történik, ha a vörösvérsejteket normál sóoldatba helyezik?

Ha a vörösvérsejteket normál sóoldatnak (más néven izotóniás sóoldatnak vagy 0,9%-os NaCl-oldatnak) teszik ki, a sejtmembrán mindkét oldalán lévő ionok koncentráció-különbségétől függően az ozmózis folyamata miatt vízmozgás léphet fel. Íme, mi történik:

1. Hipoozmolalitás: A normál sóoldat ozmolalitása körülbelül 300 milliozmol literenként (mOsm/L). Ha a vörösvérsejteket normál sóoldatba helyezzük, akkor a sejteken kívüli oldott anyagok koncentrációja kiegyenlítődik a sejten belülivel, így izotóniás környezet jön létre. Ebben az esetben a víz nettó mozgása a sejtmembránon minimális. A sejtek megőrzik normál méretüket és alakjukat, megőrzik integritásukat.

2. Ozmolalitásbeli különbségek: Ha a vörösvértesteket a sejtek belső környezetéhez képest magasabb vagy alacsonyabb ozmolalitású normál sóoldatnak teszik ki, az ozmózis következtében vízmozgás lép fel:

- Hiperozmolalitás (külső> belül): Hipertóniás oldatban (az ozmolalitás a sejteken kívül magasabb, mint a belsejében) a vörösvértestek az ozmózis révén vizet veszítenek. A víz a sejtek belsejéből a környező sóoldatba mozog, hogy egyensúlyba hozza a koncentrációkat. Ez a folyamat a vörösvértestek zsugorodását és megszilárdulását okozza, és kis, szabálytalan, tüskés sejtekként jelennek meg.

- Hiposmolalitás (belül> kívül): Ezzel szemben, ha a vörösvérsejteket hipotóniás oldatba helyezzük (az ozmolalitás a sejteken kívül alacsonyabb, mint a belsejében), az ozmózis következtében víz kerül a sejtekbe. A sejtek megduzzadnak és kitágulnak, ahogy felszívják a vizet. Amint a sejtek elérik maximális kapacitásukat, membránjuk megrepedhet, ami hemolízishez – a vörösvérsejtek felrobbanásához és lebomlásához – vezethet.

Fontos megjegyezni, hogy a víz mozgásának sebessége és mértéke, valamint az ebből eredő vörösvérsejt alakváltozások a sóoldat specifikus koncentrációjától és körülményeitől függenek.