Egészség és a Betegség
A Rosenhan-kísérlet, amelyet David Rosenhan pszichológus végzett az 1970-es években, mérföldkőnek számító tanulmánynak tekintik, amely a pszichiátriai diagnózisok érvényességét és a pszichiátriai értékelések megbízhatóságát kívánta értékelni. A tanulmány célja annak vizsgálata volt, hogy a mentálhigiénés szakemberek képesek-e pontosan megkülönböztetni az épeszű és a mentális betegségben szenvedő egyéneket.
Íme egy áttekintés a Rosenhan-tanulmányról:
Módszer
a) _Kísérlet résztvevői _:Nyolc személy, köztük maga Rosenhan vett részt a kísérletben. Ezek a résztvevők mind mentálisan egészségesek voltak, és nem volt mentális betegségük.
b) _Pszeudobeteg-stratégia _:Minden egyén, akit pszeudobetegnek neveznek, felvette a hallási hallucinációkat átélő páciens szerepét. A „John/Joan Doe” álnevet használták, és panaszkodtak, hogy olyan hangokat hallottak, amelyek az „üres”, „üreges” és „dübörgés” szavakat mondták.
Ettől a tünettől eltekintve az álbetegek normális viselkedést mutattak, és pontos személyes információkat szolgáltattak.
c) _Felvételi eljárás _:Az álbetegek az Egyesült Államok különböző pszichiátriai kórházaiba kértek felvételt. Felvették a kapcsolatot a kórházzal, időpontot egyeztettek, és koholt tüneteiket bemutatták a mentális egészségügyi szakembereknek.
Megállapítások és eredmények:
A Rosenhan-kísérlet eredményei számos megállapítást tártak fel:
a) _Kórházi felvétel _:Mind a nyolc álbeteget a saját államain belüli pszichiátriai kórházakba vették fel. Látszólagos józanságuk ellenére a mentálhigiénés szakemberek betegként fogadták őket további megfigyelésre.
b) _Címkézés és diagnózis _:Miután befogadták, az álbetegeket pszichiátriai betegségek, például skizofrénia vagy mániákus-depressziós pszichózis címkéivel látták el, annak ellenére, hogy épeszűek voltak, és normális volt a viselkedésük.
c) _Deperszonalizáció _:Az álbetegek változást észleltek a kórházi személyzet és más betegek kezelésében. Arról számoltak be, hogy a pszichiátriai környezetben deperszonalizációt és egyéniségvesztést tapasztaltak.
d) _Kiadási folyamat _:Az átlagos tartózkodási idő a kórházakban több mint két hét volt. Tartózkodásuk alatt az álbetegek az eredeti tünetmegjelenítésüknek megfelelően viselkedtek. Ahhoz, hogy kiszabaduljanak, meg kellett erősíteniük elkötelezettségüket a pszichiátriai kezelés ambuláns folytatása mellett.
e) _Diagnosztikai szerződés _:Alacsony volt az egyetértés a mentálhigiénés szakemberek között az egyes pszeudobetegek konkrét diagnózisát illetően.
f) _Hamis pozitívumok _:A tanulmány a pszichiátriai diagnózisban a hamis pozitív eredmények magas arányát jelezte, ami arra utal, hogy sok mentális betegséggel nem rendelkező egyént tévesen diagnosztizálnak, és elmebetegnek minősítenek.
g) _Diagnosztikai vonakodás _:Megfigyelték, hogy a mentális egészségügyi szakemberek haboztak felülvizsgálni vagy visszavonni kezdeti diagnózisukat, még akkor is, ha olyan bizonyítékokat mutattak be, amelyek ellentmondtak azoknak.
Jelenőség
A Rosenhan-tanulmány fontos kérdéseket vetett fel a pszichiátriai diagnózis pontosságával, a pszichiátriai értékelésekben használt kritériumok érvényességével, valamint a normális és abnormális viselkedés megkülönböztetésének kihívásaival kapcsolatban. A tanulmány jelentős vitákhoz és reformokhoz vezetett a mentális egészség területén, hangsúlyozva, hogy szigorúbb értékelési módszerekre, jobb betegellátásra és a mentális betegségekkel kapcsolatos megbélyegzés csökkentésére van szükség.
A Rosenhan-tanulmány tartós hatással volt a pszichológia területére, valamint a mentális egészséggel kapcsolatos diagnózisok és kezelések megértésére. Eredményei továbbra is alakítják a mentális egészségi rendellenességek azonosításának, diagnosztizálásának és kezelésének bonyolultságáról folyó párbeszédet.