Íme egy általános áttekintés arról, hogyan végezték a műtétet az 1800-as években:
* Műtét előtti ellátás: A műtét előtt a betegek gyakran kaptak hashajtót a belek kiürítésére és nyugtatót, hogy segítsék ellazulni őket. Nem kaptak érzéstelenítést, így a beavatkozás alatt teljesen tudatánál voltak.
* Sebészeti műszerek: Az 1800-as években használt sebészeti eszközök nyersek és alapvetőek voltak. Volt köztük szike, fűrész, csipesz és vérzéscsillapító.
* Sebészeti technika: A sebészek nagy bemetszést ejtenek a bőrön, majd műszereikkel eltávolítják a beteg szövetet. Gyakran használnak kauteryt a vérzés megállítására.
* Posztoperatív ellátás: A műtét után a betegeket gyakran ugyanabban a szobában hagyták, mint a műtét után lábadozó betegeket. Kevés fájdalomcsillapítást kaptak, és fennállt a fertőzés veszélye.
Az 1800-as években magas volt a műtétek miatti halálozási arány. Becslések szerint a betegek akár 50%-a meghalt a műtéti szövődmények miatt.
A műtétek leggyakoribb szövődményei az 1800-as években a következők voltak:
* Vérzés: A sebészek nem tudták jó módszerrel megállítani a vérzést, így a betegek gyakran meghaltak vérveszteség miatt.
* Fertőzés: Az 1800-as években nem voltak antibiotikumok, így a betegek gyakran a műtét után fertőződtek meg.
* Fájdalom: A műtét során a betegek nem kaptak érzéstelenítést, így elviselhetetlen fájdalmat tapasztaltak.
* Sokk: A műtéti trauma sokkot okozhat a betegeknek, ami halálhoz vezethet.
* Szervkárosodás: A sebészek néha véletlenül megsértették a szerveket a műtét során.
A kockázatok ellenére gyakran a műtét volt az egyetlen lehetőség a súlyos egészségügyi problémákkal küzdő betegek számára. Az 1800-as években a sebészet fejlődni és fejlődni kezdett, és végül biztonságosabb és hatékonyabb eljárás lett.