Kik voltak a korai ápolási teoretikusok?

Az ápoláselmélet története egészen a 19. századig vezethető vissza, amikor Florence Nightingale ápolóképzési és betegellátási munkásságával megalapozta a modern ápolást. Más korai ápolási teoretikusok a következők:

Dorothea Orem, aki kidolgozta az ápolás öngondoskodási hiányelméletét, amely az egyén azon képességére összpontosít, hogy öngondoskodási tevékenységeket végezzen.

Imogene King, aki kidolgozta a Célelérés elméletét, amely a célok kitűzésének és elérésének fontosságát hangsúlyozza az ápolási ellátásban.

Virginia Henderson, aki kidolgozta a Need Theory-t, amely 14 alapvető emberi szükségletet azonosít, amelyek kielégítésében az ápolók segíthetnek a betegeknek.

Jean Watson, aki kidolgozta az emberi gondoskodás elméletét, amely az egész emberrel való törődés fontosságát hangsúlyozza ahelyett, hogy csak a betegséget kezelné.

Ida Jean Orlando, aki kidolgozta a Nursing Process Discipline-t, amely az ápolási ellátás szisztematikus megközelítése, amely a páciens szükségleteire és tapasztalataira összpontosít.

Hildegard Peplau, aki kidolgozta az interperszonális kapcsolatok elméletét, amely az ápoló-beteg kapcsolatok fontosságát hangsúlyozza az ápolási ellátásban.

Ezek a korai ápolói teoretikusok jelentős mértékben hozzájárultak az ápolói szakma fejlődéséhez. Munkájuk befolyásolta azt, ahogy az ápolók ma az ápolásról gondolkodnak és gyakorolják.