Egészség és a Betegség
Mindig is aktív és egészséges ember voltam, szerettem a sportolás élményét és a természet ölelését. De a sors más tervet tartogatott számomra. A 30-as éveim elején kezdtem észrevenni a testemben tapasztalható finom változásokat, a fáradtságot, amely elhúzódott, és az ízületi fájdalmakat, amelyek nem akartak elmúlni. Kezdetben úgy ecseteltem, hogy az élet elfoglaltsága, a munka, a család és a szenvedélyeim zsonglőrködésének puszta következménye. Azonban ahogy a tünetek erősödtek, tudtam, hogy nem hagyhatom figyelmen kívül őket tovább.
Derült égből villámcsapásként ért az orvos diagnózisa:lupus. A krónikus autoimmun betegség, amely pusztítást végez a szervezet immunrendszerében, a lupus kiszámíthatatlan természetű, ami a hétköznapokat nehéz küzdelemmé változtathatja. Időnként a fáradtság annyira legyengít, hogy a kis feladatok is leküzdhetetlennek tűnnek; az ízületi fájdalom fellángol, és a legegyszerűbb mozdulatokat is elviselhetetlenné teszi. De a lupusban több van, mint amilyennek látszik.
A fizikai terheken túl a lupus érzelmi árat is igényel, könyörtelen harcot az engem megkötő láthatatlan láncok ellen. Vannak napok, amikor a félelem és a csalódottság fenyeget, hogy elnyel, amikor a bizonytalan jövő valósága nehezedik a szívemre. De e zűrzavar közepette felfedeztem a remény jeladóját, egy hajtóerőt, amely a felszínen tart:a szeretteim támogatását és a harcostársak közösségét.
A párom és a családom az erőm oszlopaivá váltak, akik megingathatatlanok szeretetükben és megértésükben. Átfogták a sebezhetőségeimet, és megünnepelték a győzelmeimet, bármilyen kicsi is. És ott van a lupuszharcosok közössége, olyan egyének inspiráló hálózata, akik megértik ennek a betegségnek a apályait. Történeteik, rugalmasságuk és rendíthetetlen szellemük állandó emlékeztetőül szolgál, hogy nem vagyok egyedül.
Idővel rájöttem, hogy a lupusz nem csak egy betegség, amellyel meg kell küzdeni; ez az önfelfedezés és a személyes fejlődés útja. Ez egy olyan út, amely megtanított a rugalmasság valódi értelmére, az egyes pillanatok ápolásának fontosságára és annak szépségére, hogy elfogadom korlátaimat, miközben soha nem tévesztem szem elől az álmaimat.
Minden nap felkelek, elszántsággal felfegyverkezve, és szembenézek azokkal a kiszámíthatatlan viharokkal, amelyeket a lupus hozhat. Támogató rendszerem szeretetével és a lupus harcos közösségből merített erővel napról napra navigálok ezen az úton. És mindezeken keresztül emlékeztetem magam, hogy még a legsötétebb napokban is mindig van remény, mindig van ok arra, hogy továbblépjünk.