Egy anyag antibakteriális aktivitása különféle módszerekkel határozható meg, például:
1. Agar diffúziós módszer (Kirby-Bauer lemezes diffúziós teszt): Ez a módszer magában foglalja az antibakteriális anyag meghatározott koncentrációját tartalmazó standardizált korong elhelyezését a tesztbaktériumokkal beoltott agarlemezre. A gátlási zónát, amely a korong körüli tiszta terület, ahol a baktériumok növekedése gátolt, megmérik, és az anyag antibakteriális aktivitásának meghatározására használják.
2. A húsleves hígítási módszere: Ez a módszer magában foglalja az antibakteriális anyag egy sor hígításának elkészítését folyékony tápközegben, majd minden hígítást beoltunk a vizsgált baktériumok standardizált koncentrációjával. Az anyag legalacsonyabb koncentrációja, amely teljesen gátolja a baktériumok növekedését, a minimális gátló koncentráció (MIC).
3. Time-Kill Assay: Ez a módszer azt a sebességet méri, amellyel az antibakteriális anyag idővel elpusztítja a baktériumokat. Az anyag sorozathígításait inkubáljuk a tesztbaktériumokkal, és különböző időpontokban mintákat veszünk a megmaradt életképes baktériumok számának meghatározására.
Egy anyag antibakteriális aktivitását számos tényező befolyásolja, többek között a vizsgált baktérium típusa, az anyag koncentrációja, az expozíció időtartama és egyéb anyagok jelenléte, amelyek befolyásolhatják az antibakteriális szer aktivitását.
Az antibakteriális aktivitás megértése és mérése kulcsfontosságú a bakteriális fertőzések leküzdésére szolgáló hatékony stratégiák kidolgozásában, a megfelelő antimikrobiális szerek kiválasztásában, valamint a megfelelő higiéniai és higiéniai gyakorlatok biztosításában a baktériumok terjedésének megakadályozása érdekében.